Ἐπειδὴ δ᾽ οὖν δι᾽ ἡμέρας βάλλοντες πανταχόθεν τοὺς Ἀθηναίους καὶ ξυμμάχους ἑώρων ἤδη ταλαιπωρουμένους τοῖς τε τραύμασι καὶ τῇ ἄλλῃ κακώσει, κήρυγμα ποιοῦνται Γύλιππος καὶ Συρακόσιοι καὶ οἱ ξύμμαχοι πρῶτον μὲν τῶν νησιωτῶν εἴ τις βούλεται ἐπ' ἐλευθερίᾳ ὡς σφᾶς ἀπιέναι· καὶ ἀπεχώρησάν τινες πόλεις οὐ πολλαί. Ἔπειτα δ᾽ ὕστερον καὶ πρὸς τοὺς ἄλλους ἅπαντας τοὺς μετὰ Δημοσθένους ὁμολογία γίγνεται ὥστε ὅπλα τε παραδιδόναι καὶ μὴ ἀποθανεῖν μηδένα μήτε βιαίως μήτε δεσμοῖς μήτε τῆς ἀναγκαιοτάτης ἐνδείᾳ διαίτης. Καὶ παρεδίδοσαν οἱ πάντες σφᾶς αὐτοὺς ἑξακισχίλιοι. [---] Νικίας δὲ καὶ οἱ μετ' αὐτοῦ ταύτῃ τῇ ἡμέρᾳ ἀφικνοῦνται ἐπὶ τὸν ποταμὸν τὸν Ἐρινεόν, καὶ διαβὰς πρὸς μετέωρόν τι καθῖσε τὴν στρατιάν.

Poichè quindi per tutto il giorno colpivano (lett participio "colpendo") in ogni modo gli Ateniesi e gli alleati li vedevano già distrutti dalle ferite e da altre sofferenze, Gilippo e i Siracusani facevano un editto e in un primo tempo gli alleati degli isolani [chiedevano] se qualcuno voleva andare per (sott "conservare") la libertà dalla loro parte (lett verso di loro); ed alcune città si staccarono (sott "dagli Ateniesi") ma non molte....(CONTINUA)