λέγεται δὲ καὶ ἄλλα τοιάδε ἐς τὸν Ἀλφειόν, ὡς ἀνὴρ εἴη θηρευτής, ἐρασθῆναι δὲ αὐτὸν Ἀρεθούσης, κυνηγετεῖν δὲ καὶ ταύτην. καὶ Ἀρέθουσαν μὲν οὐκ ἀρεσκομένην γήμασθαι περαιωθῆναί φασιν ἐς νῆσον τὴν κατὰ Συρακούσας, καλουμένην δὲ Ὀρτυγίαν, καὶ ἐνταῦθα ἐξ ἀνθρώπου γενέσθαι πηγήν· συμβῆναι δὲ ὑπὸ τοῦ ἔρωτος καὶ Ἀλφειῷ τὴν ἀλλαγὴν ἐς τὸν ποταμόν. ταῦτα μὲν λόγου τοῦ ἐς Ἀλφειὸν †ἐς τὴν Ὀρτυγίαν †· τὸ δὲ διὰ τῆς θαλάσσης ἰόντα ἐνταῦθα ἀνακοινοῦσθαι τὸ ὕδωρ πρὸς τὴν πηγὴν οὐκ ἔστιν ὅπως ἀπιστήσω, τὸν θεὸν ἐπιστάμενος τὸν ἐν Δελφοῖς ὁμολογοῦντά σφισιν, ὃς Ἀρχίαν τὸν Κορίνθιον ἐς τὸν Συρακουσῶν ἀποστέλλων οἰκισμὸν καὶ τάδε εἶπε τὰ ἔπη· Ὀρτυγίη τις κεῖται ἐν ἠεροειδέι πόντῳ, Θρινακίης καθύπερθεν, ἵν’ Ἀλφειοῦ στόμα βλύζει. μισγόμενον πηγαῖσιν ἐυρρείτης Ἀρεθούσης. κατὰ τοῦτο οὖν, ὅτι τῇ Ἀρεθούσῃ τοῦ Ἀλφειοῦ τὸ ὕδωρ μίσγεται, καὶ τοῦ ἔρωτος τὴν φήμην τῷ ποταμῷ πείθομαι γενέσθαι.

Sull'Alfeo si dicono anche queste altre cose, che l'uomo era un cacciatore, e che si infiammò d'amore per Aretusa cacciatrice anche lei. E Aretusa non volendo sposarsi, dicono che passò nell' isola che si trova presso Siracusa, che si chiama Ortigia e che qui da donna diventò fonte: e Alfeo ancora per l'amore si tramutò in fiume. Ed ecco quanto riguarda ciò che sull'Alfeo e su Ortigia si racconta. Che poi l'Alfeo, andando al mare come unisca l'acqua sua alla fonte io non sò come non prestarvi fede sapendo che il Dio di Delfi con questo si accorda che mandando Archia Corintio all'edificazione di Siracusa vi aggiunse queste parole: Nel vaporoso mare Ortigia giace Sopra Trinacria là dove la bocca si spande dell'Alfeo che unisce le acque alla sorgente di Aretusa amena. Dal mescolarsi l'acqua dell'Alfèo con Aretusa, io sono persuaso che sia nata la voce dell'amore del fiume.